Zipernowsky Károly (Bécs, 1853. április 4. - Bp., 1942. november 29.) gépészmérnök, műegyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1893), a magyar erősáramú elektrotechnikai ipar egyik megalapítója. 

Pályájának kezdete

Zipernowsky Károly iskolai tanulmányait Budapesten végezte, s bár pályáját gyógyszerészként kezdte, már akkor sokat foglalkozott az elektromossággal. Később be is iratkozott a Műegyetemre, és már egyetemistaként előadásokat tartott a Magyar Mérnök és Építész Egyletben, cikke jelent meg a bécsi Akadémia közlönyében.

Még ugyanebben az évben felfigyelt rá Mechwart András, aki felismerte a villamosság gyakorlati alkalmazásának lehetőségeit, és meghívta a Ganz és Társa gyár elektromos osztályának megszervezésére. A budai Kacsa utcai kis műhelyből fejlődött ki - nem utolsósorban Zipernowsky tevékenységének eredményeként - a nagy hírű gyár, a Ganz Villamossági Művek.  

Kezdetben az egyenáramú gépek és az elektromos világítás tökéletesítésével foglalkozott, 1878-ban készítette el első, 56 voltos, 12 amperes dinamóját, amely a Ganz utcai műhely világítását szolgálta, majd
a Fővárosi Takarékpénztár Kálvin téri palotáját világította be. Ez a berendezése az 1879-es szegedi árvíz idején lehetővé tette az éjszakai védelmi munkákat helyszíni áramfejlesztő készülékével.

Olvass tovább

Tihanyi Kálmán (Üzbég, 1897. április 28. – 1947. február 26.) fizikus, villamosmérnök, a televízió ősének tekintett ikonoszkóp feltalálója.

Fiatal évei

Tihanyi Kálmán 1897-ben született a Nyitra vármegyei Üzbégen. 1913-ban, fiatal kora ellenére, már "hivatásos feltalálónak" mondhatta magát, hiszen ekkor, a Pozsonyi Elektrotechnikai Szakiskola befejezését követően nyújtotta be első szabadalmi kérelmét , sőt, egy évvel később már megkötötte első üzletét egy bécsi céggel, amely az utcai lámpák központi, drótnélküli kapcsolására vonatkozó újabb találmányát vásárolta meg.
1915-ben érettségizett Vácott, majd 1916-ban önkéntesként bevonult a hadseregbe. A katonai szolgálat - eleinte tüzértisztként a keleti fronton, majd rádiómérnökként a Monarchia hadikikötőjében - fontos gyakorlati tapasztalatokkal gyarapította, alkalmat adva két hadi találmányának megvalósítására.

Felkészültségének, termékenységének és sokoldalúságának egyik legkorábbi dokumentuma
a Magyar Tudományos Akadémia kézirattárában őrzött, sok száz lapot felölelő hagyatékban az a notesz, amelyben 1912- 1916 közötti találmányait rögzítette. 

Olvass tovább

Szilárd Leó (Budapest, Terézváros, 1898. február 11. – La Jolla, Kalifornia, USA, 1964. május 30.) magyar származású fizikus, többek között részt vett az atombomba kifejlesztésére létrehozott Manhattan-tervben.

Fiatal évei

1898. február 11-én született Budapesten, elemi iskolai tanulmányait magánúton végezte gyenge egészségi állapota miatt. 1908-tól 1916-ig a VI. kerületi Kemény Zsigmond Reálgimnáziumba járt, és ott is érettségizett. 12 évesen Zempléni Győző "Az elektromosság elmélete és gyakorlata" című egyetemi tankönyvét olvasta, az ebben leírt kísérleteket otthon elvégezte, például vezeték nélküli távírót épített, amellyel a lakás két távolabbi pontja között lehetett üzeneteket váltani. 18 évesen az Eötvös Loránd matematikai versenyen második, a fizikai versenyen pedig első díjat nyert.
A gimnázium elvégzése után a Budapesti Műszaki Egyetemre iratkozott be.
1917-ben az Osztrák- Magyar Hadmérnöki Akadémiára vezényelték, majd az összeomlás előtt visszatért Budapestre. A forradalom idején közgazdasági és pénzügyi ötleteit adta elő a Magyar Szocialista Hallgatók Szövetségében, amiért később
a kommunistagyanús hallgatók listájára került. 1919-től
a Berlini Műegyetemen folytatta tanulmányait, távozása véglegesnek bizonyult.

Olvass tovább

Szent-Györgyi Albert (Budapest, 1893. szeptember 16. – Woods Hall, Massachusetts, 1986. október 22.) magyar orvos, biokémikus. A 30-as években izolálta a c-vitamint és a p-vitamint. Munkásságát Nobel-díjjal jutalmazták. "Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog."

Szent-Györgyi Albert gondolatai ezek, aki Budapesten született 1893. szeptember 16-án. Tanulmányait
a Lónyai utcai református gimnáziumban végezte, majd
a budapesti tudományegyetemen folytatta, ahol 1917-ben orvosi diplomát szerzett. Az első világháborúban medikusként vett részt, de megsebesült, és hamarosan leszerelték. Ezután külföldön, Pozsonyban, Prágában, Berlinben, Leidenben, Groningenben folytatott tanulmányokat, a biológia, az élettan,
a gyógyszertan, a bakteriológia, majd a fizikai kémia területén. Ezt követően Cambridge-ben (1927), F.G. Hopkins biokémiai tanszékén megszerezte második doktorátusát, ezúttal kémiából, majd E.C. Kendall támogatásával egy évig az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott.
1928-ban a rochesteri Mayo alapítványnál helyezkedett el, amikor egy ismeretlen, szerves, redukáló hatású vegyületet talált a mellékvesében. Ezt növényi nedvekből és mellékvesekéreg-kivonatból elkülönítette, megállapította összetételét (C6H8O6), és hexuronsavnak nevezte el - ma aszkorbinsavnak nevezzük. 1930-ban Klebelsberg Kuno kultuszminiszter hívására hazajött a "Tisza-parti Göttingába", és 1931-től 1945-ig a szegedi tudományegyetem orvosi vegyészeti intézetének professzora lett. Hazatérve, Szegeden, olyan növényi forrást keresett, amelyből nagyobb mennyiségben lehet kivonni hexuronsavat. Erre a célra a szegedi paradicsompaprika kiválóan megfelelt: 10 liter présnedvből 6,5 gramm hexuronsavat állítottak elő. Ebben az időben azon dolgozott, hogy bebizonyítsa, a hexuronsav azonos a skorbut ellen alkalmazott C-vitaminnal, amelyet 1907-ben Axel Holst és Alfred Fröhlich fedezett fel. 1932-ben Szent-Györgyi - és tőle függetlenül J. Tillmans - a hexuronsavat azonosította a C-vitaminnal. Javaslatára a hexuronsavat a skorbut elleni hatásra utalva aszkorbinsavnak nevezték el. 1932. március 26-án az Orvosi Hetilapban volt a világon először nyomtatásban olvasható, hogy az identifikálás sikerült, a "hexuronsav nem más, mint a vitamin-C".

Olvass tovább

Rybár István (Budapest, 1886. május 7. - Budapest, 1971. november 18.) magyar fizikus, geofizikus, az MTA tagja, az „Auterbal” nevű inga fejlesztője

Életpályája

Rybár István a Barcsay utcai (ma Madách) gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel.
A középiskola után a pesti Tudományegyetemen tanult, és 1909-ben summa cum laude fizika-matematika szakos tanári oklevelet szerzett. Már az egyetemi évek alatt felfigyelt rá a kor egyik legnagyobb fizikusa, Eötvös Loránd, és 1908-ban maga mellé vette tanársegédnek. Rybár István rövidesen adjunktus, majd 1915-től az egyetem magántanára lett.
Amikor Eötvös megbetegedett, átvette az egyetemi előadásokat nemtorától. 1922 és 1949 között
a gyakorlati fizika, illetve a kísérleti fizika tanszéken tanított. A Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet tudományos munkatársa és a Magyar Geofizikusok Egyesületének egyik alapítója. 1918-tól levelező, 1931-től rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. 1957-ben megszerezte a fizikai tudományok doktora címet.
Tudományos munkáját a spektrálanalízissel és fényvisszaverődés vizsgálatával kezdte. Később e területek értékes tapasztalatait felhasználva Eötvös korszakalkotó találmányának fejlesztésével kezdett foglalkozni. A torziós inga korszerűsítése és továbbfejlesztése vált kutatásai meghatározó irányvonalává. 

Olvass tovább